mese bejegyzései 
A harmadik kívánság
2009. okt. 10. 11:49 írta: vampierre még nincsenek kommentek
A tizenharmadik születésnap volt. Különleges, varázsos szám ez a tizenhárom. Hanna is tudta. Egy éve várta már, hogy újra eljöjjön a nap. Szívében mégis félelem volt. Rettegett, hogy vajon most is, vajon ezen a bűvös tizenharmadik születésnapon is megtörténik-e, amit kívánni fog. Az előző két évben megtörtént a Csoda.. Életében először akkor kívánt.. Azt kívánta, hogy bárcsak jól sikerülne a bizonyítvány.. Abban az évben kitűnő tanuló lett. Pedig nehéz év volt ez Neki is, és apának is. Apa nagyon jó ember. Halk szavú, kedves bajuszos figura, aki mindig meg tudta nevettetni Hannát. Esténként amikor mesét olvasott, Hanna mindig újabb és újabb történetet követelt magának. Tavaly azt kívánta, bárcsak minden este olvasna mesét Apa.. És így is lett.. Az elmúlt egy évben nem telt el úgy éjszaka, hogy Ő és Robert – aki az öccse – ne kapott volna szép és kalandos történeteket tündérekről, csodákról, nagy utazásokról. Ezeket a meséket már Apa találta ki, régebben mindig könyvből olvasott, ha néha adódott alkalom..Apa elfoglalt ember volt, de amióta Anya nem volt, mindig mesélt. Ezzel a második kívánsága is teljesült.. Apa vele és öccsével töltötte minden szabad idejét. Erre a születésnapra már hónapokkal előtte felkészült.. Tudta, mit fog kívánni, és jeges félelem lett úrrá rajta, izgatott lett akárhányszor belegondolt, hogy akár az is lehet, hogy nem sikerül, nem történik meg a Csoda, és elhagyja a szerencséje.. Nem hagyhatja el.. Nem most. Ez a tizenharmadik szülinapja.. Most vagy soha..
Apa hazaért és a konyhába sietett.. szöszmötölt, csörögtek az edények.. Még nem igazán tájékozódott jól a konyhában. Hanna elmosolyodott.. Kisvártatva Apa belépett a szobába egy szép fehér, marcipános tortával. Hanna ezt szerette a legjobban. Tavaly is ilyet rendelt neki.. Most a nagy kapkodásban még a műanyag dobozból is olyan ügyetlenül szedte ki, hogy letört a torta egyik sarka. Hanna mégis gyönyörűnek látta. Apja szelíd mosollyal tette le elé a süteményt, arca villódzott a tizenhárom gyertya fényétől.
- Boldog születésnapot kincsem – mondta, és adott egy cuppanós puszit a lány homlokára. -
Ő izgatottan fészkelődött a széken.. Alig várta, hogy elfújhassa a gyertyákat.
- hoppá, valamit elfelejtettem. – pattant fel apa az asztaltól és a konyhába sietett.. Egy marcipán figurával a kezében tért vissza. A figura egy tündér volt, varázspálcája fogpiszkálóból. Igazán aranyos darab volt. Friss volt és jóillatú. Minden készen állt.
Robert szaladt ekkor a szobába. Nyomott két cuppanós puszit Hanna arcára, és apja mellé állt illedelmesen. – Tizenhárom – mondta apa – Istenem, hogy repül az idő.. - Elfújhatom a gyertyákat? – kérdezte izgatottan a lány
- Persze drágám, le is fényképezlek, jó? –
Rendben apa – vetette oda Hanna, de ekkor már a kívánságát fogalmazta.. Nagyon fontos volt, hogy jól kívánjon, nehogy belekössön a sors egy vesszőbe.. Hatalmasat sóhajtott, erősen, erősebben mint valaha, csak a nagy kívánságra koncentrált.. És hopp egy szempillantás alatt ugyanazzal a nagy sóhajjal, el is fújta mind a tizenhárom gyertyát.. Apa villantott a fényképezővel..
Különösen erős volt a villanás...
Öcsi odarohant Hannához és a tortán lévő tündér után kapott – Ezt én eszem meg, jóó!!??
- NEM! – kiáltott rá Hanna - ez az Én születésnapom!
- Akkor beárullak anyának, hogy használod a rúzsát..
Csend lett. Hanna ránézett Robertre, és vagy fél percig, pislogás nélkül bámulta.
- Na? Na mi lesz? - Kérdezte Robert
- Kisfiam ez nem szép dolog – szólt közbe Apa
- Hagyd csak Apa.. Robert.. Tudod mit?? Áruld el.. Kérlek mondd el neki.. És mondj el neki mindent! Jó??.. Hanna könnyezett..
- Mi a baj kislányom? – Kérdezte Anya
- Semmi, csak a füst… Jó, hogy itt vagy.
És valóban. A tortán még füstölgött mind a tizenegy gyertya… Különös kék füsttel töltve meg a kis étkezőt. Anya magához húzta Hannát, letörölte az arcát.
Apa többet nem mesélt arról, hogy a jó emberek Tündérré változnak.. Apa soha többet nem mesélt.
Kategóriák:
A harmadik kívánság
Címkék: 2009, mese
Ahol az ég és a tenger összeér
2009. okt. 9. 12:05 írta: vampierre még nincsenek kommentek
Gyönyörű, friss októberi nap volt. Az égen egyetlen bárányfelhő küzdött a létezésért. Hiábavaló harcát éles szelek ellen vívta. Jannisz, a papírsárkány kevésbé bánta az erős légmozgást. Épp most karolt bele, és húzta, húzta a nap felé. Szárnyai lobogtak a déli ragyogásban. Odalent Jorgos – 10 éves gazdája – ügyelt, hogy mindig jó irányba álljon, hogy a szél egyre magasabbra röpítse. Gyönyörű kilátás volt az onnan fentről. Ez egyszerre örömmel és némi csalódottsággal töltötte el. Nem oszthatta meg senkivel az élményt, amit tornyoknál is magasabbról megtapasztalt, és bár szeretett papírsárkány lenni, mindig irigyen tekintett a madarakra, akik akkor és arra repülhettek, amikor és amerre csak akartak. Sosem panaszkodott, de egyre ritkábbak voltak a sárkány eregetésre alkalmas napok, és Jorgos szeptembertől iskolába jár.. Egyre ritkábban vették már elő az ágy alól.. Talán jövőre már nem is Őt viszik ki a partra.. Talán vesznek egy új, egy modernebb, műanyag sárkányt. Ő el lesz felejtve. Lehet, Jorgos addigra, mire ismét alkalmas idő lesz, már nem is akar kimenni vele.
Éjjelente arról ábrándozott, hogy madárrá változik, és elrepül messze. Kirepül a nyílt tenger fölé. Távolról nézi a partot, s a házakat. Majd tovább és tovább szárnyal, s megnézi végre, mi van ott, ahol az ég és a tenger összeér. Ilyen álmai voltak. Meg rémálmai is. Olyankor rádöbbent, soha sem tudhatja, mikor szárnyalhat utoljára. Jorgos nagy volt már, és Jannisz sem volt fiatal darab.. Félt is a madaraktól – szerencséjére ők is féltek tőle. Félt, hogy megsértik gyönyörű, kézzel festett bíbor szárnyait. Félt tőlük, de mint már említettem, csodálta is Őket. Szabadok voltak. Őt egy zsineg mindig kis gazdájához kötötte. Ez a zsineg irányította minden mozdulatát. Hányszor de hányszor gondolt rá, hogy meg kéne szabadulni az őt visszafogó kötelékektől. Hányszor átvillant képzeletén egy véletlen baleset, egy erősebb széllökés, az irányító kéz egyetlen óvatlan mozdulata elegendő lenne, és Ő – bár kedvelte a fiút – többé nem lenne kiszolgáltatva neki. Szárnyalhatna, és végre megtudná, mi van a horizonton túl, ha létezik egyáltalán valami..
Hirtelen gólyákra lett figyelmes. Jól emlékezett, előző évben is ilyenkor vonultak erre. Repültek ki, a nyílt víz felé.. Ha valaki tudja, hát Ők azok. Ők tudják, mi van ott, ahová a hajók indulnak, s ahonnan érkeznek a felhők..
Egy bátrabb Gólya kerülgette Janniszt. Egyáltalán nem volt olyan gyáva, mint a többi madár. A sirályok különösen gyávák, de a gólyák sem a levegő oroszlánjai. Valamiért ez a gólya azonban bátrabb volt a többinél.. előbb még távolról figyelte az erős szélben egyre himbálózó Janniszt, majd közelebbről is szemügyre vette..
- Hogy hívnak? – kérdezte a Gólya.
- Jannisz, - felelte – és büszkén kihúzta magát.. Ez kissé nehezére esett, mert a gólya kifogott vitorlájából egy kis szelet.. – Téged hogy hívnak Gólya?
- Üdv Jannisz – szólt a gólya. - Nekem nincs nevem. Neve a szolgáknak van. Ha szólítják őket, tudják, róluk beszélnek. Engem nem szólít senki. Nem vár el tőlem senki, semmit. Én a magam ura vagyok. Szabad vagyok. Nincs szükségem névre, hogy önmagam lehessek.
- Hová tartasz? – kérdezte Jannisz
- A forró szigetre repülök. Messziről jöttem, és még félúton sem vagyok, az út java, még hátravan. Át kell repülnöm a tengert. Erőt gyűjtünk a családommal a nagy út előtt.
- Értem.. És.. És az a sziget.. Az hol van?
- Látod azt a vonalat az ég alján, Jannisz?
- Látom..
- Ott, ahol az ég és a tenger összeér. Ott van a forró sziget. Kicsit azon is túl..
Jannisz nagyon elcsodálkozott. Sosem gondolta volna, hogy létezik bármi a horizonton túl. Számára az volt a világ vége. Egyre kényelmetlenebbül érezte magát a zsinórok fogságában.. Elvágyódott, és vágya soha nem volt még ilyen erős talán.
- Segíts nekem! – kérlelte Jannisz a Gólyát
- Miben segíthetnék Én neked? Kérdezte a Gólya.
- Megszabadulnom a zsinegtől.. Szeretnék én is elrepülni a Forró szigetre.. Látni a partot a tenger felől.. – s elmesélte az álmait, és azt is, mennyire régen álmodik a percről, amikor végre szabad lehet Ő is.
- Biztosan ezt szeretnéd? – kérdezte a Gólya kétkedőn..
- Biztosan – vágta rá azonnal Jannisz. – siess kérlek..
- Figyelmeztetlek – szólt a Gólya – a szabadság – felelősség.
- Értem.. Bízz bennem – sürgette a bölcs madarat
- Bízz Te Magadban. – válaszolt a gólya, és egy gyors mozdulattal tátott éles csőrével nekirepült a zsinegnek, ami Janniszt egyensúlyban tartotta. Az beleakadt a szájába, és elszakadt..
Szabad volt..
A szél hirtelen rántott rajta egyet, és életében először a hátán lebeget néhány másodpercig..
Könnyű és szabad érzés volt. Csodálatosan érezte magát.. A zsinór vége beleakadt a gólya csőrébe, úgyhogy pár száz méteren maga után vonszolta Janniszt a levegőben, a tenger fölé..
Jannisz nagyon hálás volt a gólyának, nem értette, miért rázza olyan vadul a fejét repülés közben..
A hátán siklott, látta a távolban a házakat, és Jorgos is egyre kisebb volt.. Ilyen messzire soha sem eresztették. Boldog volt. Kint jártak a nyílt tenger felett..
Már vagy tíz perce suhanhattak így, mikor egy hatalmas rántást érzett, és forogni kezdett a világ.. Életében először nem tudta eldönteni merre van fent és merre a lent, melyik a tenger, és melyik az ég. Minden a feje tetejére állt. Megadta magát a jóleső szédülésnek..
…
Két héttel később a Gólya megérkezett a Forró szigetre. Leszállt egy sziklára.
Bámulta a tengert, a csőre fájt még, bár a damil okozta seb már begyógyult.. Elevenebb érzések is dolgoztak benne..A papírsárkányra gondolt, aki a parton hagyta Jorgost, és a tenger sós vizében áztatta el gyönyörű, kézzel festett bíbor szárnyait. Ezen tűnődött, míg a távolba révedt, Ncsak nézte, nézte, a helyet, ahonnan indult, ahol találkozott Jannisszal, aki névtelen papírsárkánnyá lett ott, ahol az ég és a tenger összeér.
Kategóriák:
Ahol az ég és a tenger összeér
Címkék: 2009, mese
A randevú
2009. okt. 8. 11:53 írta: vampierre 2 komment
Egy végtelenül öreg, talán száz évesnél is régebbi szekrényben történik mindaz, amit itt leírok.
Történt egy este, hogy a Lány elég izgatottan érkezett haza.. Nagymama
ősöreg szekrényében a tárgyak izgatott várakozással figyelték, ahogy a
szobában fel s alá rohangál.. Ő, akihez tartoztak, aki odafigyelt
rájuk, gyűjtögette őket, az elmúlt fél évben, mióta itt lakik a
nagymamánál, kész zsibvásárrá alakult a sokat látott bútor. Külön
polcon a fehérneműk, a zoknik, harisnyák, egy kis fadobozban az
ékszerek, mellette parfüm, egy hajkefe, s nem is egy, inkább ezernyi
apró csecse becse, emlékek, szárított vörös rózsa szirmai..
A Lány nagyon készült. Rohangált a fürdő és a hálószoba között.
Ide-oda. A végén már csak egy törölköző volt rajta, a haja kontyba
tűzve, szájában hullámcsat, kezében reszelő.. Kaotikusnak tűnt ez a
kapkodás, mégis mintha kiszámított lett volna minden mozdulat. Minden
lépésnek célja és értelme volt.
A szekrényben lévő tárgyak beszélgettek. Tulajdonképpen minden tárgy
tud beszélni, csak nem igazán figyelünk eléggé rájuk. Elnyomja
hangjukat örömünk vagy éppen bánatunk néma sóhaja. A belső ,
legtitkosabb vágyak hangja túlharsogja csendes szólamaikat...
A szekrényben a tárgyak beszélgettek. És épp arról vitatkoztak, hová készül a lány..
- Randevúra - állította ellentmondást nem tűrő hangon a parfümös üveg.
- Majd figyeljétek csak meg, Ma este enyém lesz a főszerep.. Ha sikere
lesz, azt csakis Nekem köszönheti.
- Áhh, dehogy is, nem is biztos, hogy randevúra készül - suttogta
bizonytalanul, egy régi kedves poros fényképe.. talán csak .. talán
csak osztálytalálkozója lesz.
- Ki van Zárva - rikkantotta egy gyönyörű köves fülbevaló - engem
érettségire kapott, és az nyáron volt.. Jól emlékszem.. ma is elevenen
él bennem az a nap.. Akkor veszítettem el a párom... - a fülbevaló
elpityeredett.. Azóta sem vesz fel soha semmihez..
- A parfüm nem tágított. Kérlelhetetlenül ragaszkodott az igazához, miszerint ma este randevúja lesz...
Mármint a lánynak.. De ehhez a harisnyáknak, zokniknak is volt egy pár szava..
Akkor ez az én napom-énna napom-énnapoooom!! ÉÉNN Napooooom :o) énekelt
egy combfix.. A combfixeknek amúgy sem sok eszük van, ez egy különösen
egyszerű darab volt..
Szerintem egyszerű ruhába öltözik akkor is, ha nagy nap számára ez a
mai.. Ha nem akarja elrontani, engem választ.. hümmögött egy kis
viseltes virágos zokni..
De hiszen Te lyukas vagy!! - förmedt rá egy vietnámi papucs
Te meg .. Te meg made-in-china - bebebeeee
- fejezzétek már be, szólalt meg az öngyújtó a sarokban.
Nem mindegy nektek, hogy hova megy a lány? Készülődik és ennyi. Miért
kell állandóan veszekedni. Komolyan mondom, ha nem sajnálnám a nagymama
szekrényét rátok gyújtanám az egészet..
- Hirtelen csend lett..
- Majd egy fáradt hang megszólalt odalentról - igaza van.. Mit érdekel titeket..
Kuss, te csak egy öreg, illatjamúlt levendulás zacsi vagy.. Senki nem
kíváncsi a véleményedre.. Te itt fogsz megrohadni a szekrényben, mi
viszont világot látnánk, és Te meg irigy vagy - rikácsolták kórusban az
ékszerek..
- Kíváncsi lennék, hogy néz ki a srác.. Töprengett a parfümös üveg..
Engem magával kell vinnie ha egész idő alatt kellemes illattal szeretné
lenyűgözni az udvarlóját..
- engem is, engem is.. súgtak össze kacéran a merészebbnél merészebb bugyik
- Engem szeret a legjobban emelkedett szóra egy puha zokni.. Mert engem
gyakran visz sétálni, pha vagyok, és kellemesen meleg.. És ..
TUUUDJUK, 100% pamut - röhögtek a többiek, befejezve a mondatát..
- Szerintem engem szeret a legjobban, csillogok, és csábos illatot kap tőlem, riposztolt a parfüm..
- Mire a többiek egyszerre harsogták a rossz tulajdonságait: De kemény
vagy, hideg anyagból, üvegből készítettek, és ha kifogysz?? Nem leszel
más csak szemét.. Te nem vagy emlék a számára, De mi igen.. azok
lehetünk..
- Jaa.. Főleg Ti.. - válaszolt a parfüm, és közben a sarokba heverő
gumióvszerekre emelte szigorú, üveges tekintetét. Csend lett..
Pssssztt!! Mindenki a másikat csitítgatta, mintha a lány bármit is észrevett volna..
Legkisebb szívdobbanása elnyomta volna, azt is, ha mindnyájan egyszerre
üvöltenek: "ENGEEEM, ENGEM IS VIGYÉÉL EL!!!" Nem is hallott meg semmit
a szekrényben zajló veszekedésből..
Hirtelen feltárult az ajtó.. A tárgyak mozdulatlanul várták, mi fog történni..
A lány benyúlt a zoknik közé..
előhúzta a régi, fakó sárga virágos zoknit.. A zokni szerencséjére nem
vette észre a kicsi kezdődő lyukat a talpán.. A combfixek fújoltak..
Lekurvázták..
Majd egy polccal feljebb nyúlt, s a parfümöt vette kezébe..
nyakszirtjére, és a füle mögé is fújt egy keveset, majd a táska mélyére
csúsztatta..
A többiek kárörvendve figyelték, és halkan összesúgtak. "Ez is sokat fog látni a pasiból.."
A lány becsukta a szekrényt, és sietve távozott..
Eltelt egy perc. talán annyi sem, a szekrény ajtaja ismét hirtelen
kinyílt.. A lány a szépen megmunkált fém öngyújtó után nyúlt. táskája
tetejére debta, majd elviharzott
csend lett.. A tárgyak még kicsit zúgolódtak, de nem tudtak igazából mit kezdeni a helyzettel, hogy ezúttal igazából egyikükre sem volt szükség.
A lány nagyon későn ért haza.. Mindenki, a zoknik, harisnyák, az
ékszerek, a fésű, a bugyik, az óvszerek, a hajcsatok, a régi fényképek,
és a rózsa is egyszerre ébredtek..
A lány különösen eleven volt..
Kinyitotta a szekrényt, ajtajára egy friss, illatos rózsát akasztott
kicsit bosszús volt.. amennyire ki lehetett venni abból, amit az orra alá motyogott, elveszítette fél pár fülbevalóját
de alapvetően boldog volt.. Jól sikerült az este láthatóan
a polcra tette a fél pár fülbevalót... Épp a másik mellé... Amaz rögtön
megörült, hiszen épp csak annyira különböztek egymástól, mint két.. két
nagyon hasonló fülbevaló..
A parfümös üveget is visszatette a helyére,
A többiek faggatni kezdték..
- Na!! Mi volt? Láttad??
- Nem B..meg.. Nem láttam.. Mindig akkor vett elő, mikor kimentünk a mosdóba.
Előtte soha nem vett elő.. talán szégyellt..pedig nem voltam olcsó
- mi sem.. morogtak az ékszerek, - aztán mégsem vitt minket magával
a zokni nem jutott el a szekrényig.. a kanapé végéből kiabált a
többieknek, hogy Neki még ilyen húzós estéje nem volt.. Annyit
gyalogoltak, hogy kétszer akkora lett rajta a lyuk..
az öngyújtó viszont a helyére került. - Na?? Mi volt??
kérdezgették az öreg szekrény lakói..
- hát.. Egy nagyon sármos pasi az illető ha éppen tudni akarjátok..
- Hogyhogy láttad, hisz Te is a táskában voltál!? - értetlenkedett a parfüm..
- Hát, meglehet - válaszolt az öngyújtó - de legalább tízszer elő is
vett onnan.. néha kint is felejtett az asztalon.. Azt is láttam, hogy
csókolóznak...
A régi kedves fényképéről legördült egy könnycsepp..
Az óvszerek összekacsintottak. A levendulás zsacsi pedig egykedvűen tovább hintázott.. Neki mindegy volt.
